Szakértő: a spanyol és a katalán fél egyaránt kivár

A katalán és a spanyol fél egyaránt kivár a népszavazást követő lépések, katalán részről a függetlenség kikiáltása, spanyol részről pedig az autonómia megvonása tekintetében - jelentette ki Faluba Kálmán Spanyolország-szakértő kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Pence Montenegróban: Washingtonnak minden szövetséges ország egyaránt fontos

A NATO-ban vannak ugyan kicsi és nagy tagországok, ám az Egyesült Államoknak nincsenek kis vagy nagy szövetségesei, minden szövetséges ország egyformán fontos számára - jelentette ki Mike Pence amerikai alelnök szerdán Podgoricában, ahol a nyugat-balkáni ország vezetőivel tárgyal.

Sajtóértesülés: az államfő bővítené a legfelsőbb bíróság hatáskörét

Andrzej Duda az általa megvétózott törvényhez képest bővítené a legfelsőbb bíróság hatáskörét - számolt be csütörtökön a lengyel elnök egyik munkatársára hivatkozva az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió.

Az amerikai elnök elhalasztotta a döntést a szudáni szankciók feloldásáról

Donald Trump amerikai elnök három hónappal elhalasztotta a döntést a Szudán elleni szankciók esetleges feloldásáról.

Szakértő: nem az olasz, hanem a líbiai partoknál kell kezelni a helyzetet

Reménytelen vállalkozás az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint, hogy az olasz partoknál kezeljék a migrációt, Líbiában kell megállítani a hajóra szállókat.

Az RMDSZ több törvénytervezetét napirendre tűzték a parlamentben

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több törvénytervezetét napirendre tűzték a bukaresti parlamentben, miközben a szociálliberális koalíció arra vár, hogy az RMDSZ eldöntse: segít-e neki a szerdai bizalmatlansági szavazáson eltávolítani a támogatás nélkül maradt, de távozni nem hajlandó So

Megkezdődtek a parlamenti választások Nagy-Britanniában

Megkezdődtek csütörtök reggel az előrehozott parlamenti választások Nagy-Britanniában.

Nézőpont: stabil többséget szerezhetnek a konzervatívok

Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint stabil többséggel nyerheti meg Theresa May konzervatív párti miniszterelnök a csütörtöki előrehozott választásokat Nagy-Britanniában.

Ismét Pedro Sánchezt választotta főtitkárrá a spanyol szocialista párt

Ismét Pedro Sánchezt választotta főtitkárrá az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) tagsága, hét hónappal azután, hogy lemondani kényszerült a posztról.

A török államfő ismét a kormánypárt tagja lett

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden ismét a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt (AKP) tagja lett, miután a hatalmát kiterjesztő alkotmánymódosításról döntő április 16-i népszavazás ezt lehetővé tette és a párt meghívta soraiba - jelentette az NTV török hírtelevízió.

Külföldi sajtó Magyarországról: El País

Az El País című baloldali spanyol napilap hétfőn megjelent szerkesztőségi véleménycikkében azt írta, hogy az Európai Néppártnak ki kellene zárnia soraiból a Fideszt.
Chinland és más országok, amelyekről talán soha nem hallottunk

Chinland és más országok, amelyekről talán soha nem hallottunk

Évtizedek óta küzd Abházia, Degar, de Beludzsisztán azért, hogy önálló államként ismerjék el őket.